2014. augusztus 25., hétfő

HD 123845 csoport


A TriAtlas-B 'lapozgatása' közben láttam meg ezt a csillagfüzért, s azt gondoltam le kell észleljem... így is tettem; a célpont a Bootesbeli Arcturus-tól 4°-ra D-felé található. 6 Csillaga +6 és +9mg körüliek, és feltűnőleg hatott a lánc közbenső tagjának narancsos színe, mely mintegy feldobta az amúgy is szép látványt. A csillaglánctól K-felé egy másik alakzatot is látni, egy szabályos háromszöget.
Ceruzavázlat digitálisan utánarajzolt, változatlan verziója.




Melotte 111

A Vesta kisbolygó észlelése alatt nézelődtem-pásztáztam a könnyed fotóállványra rögzített szálkeresztes keresőmmel, majd a Melotte 111 halmaz környezetében megálltam, melyet le is rajzoltam. Igen tiszta ég fogadott ezen az estén, épphogy elkezdtem berajzolni a tagokat, amikor D-i irányból É-felé, két egymást követő, kb +4ms műhold szaladt végig a kb 5,5°-os látómezőmön, nem azonos 'nyomon'... mire felfogtam az űrbéli 'kötelékrepülést' tényét, már rég eltűntek. Érdekes volt. A Melotte 111 halmaz, nagyon szép, fényes tagokból áll, főbb csillagai az előbb említett műholdakkal azonos fényességűek, +4 mg körüliek. Néhány háttértag is feltűnik a látómezőben, +6, +7mg fényességig. Valahol olvastam, hogy az Eiffel toronyhoz hasonlították eme halmazt, mely hasonlat tökéletes erre a csillag csoportra, bár ez a hasonlóság nem volt oly látványos az orientáció miatt.






Dolidze 17

Markáns, már már 'katonás' rendben elhelyezkedő alakzat az Orion csillagképben, a Gamma Orionistól (Bellatrix) ÉNY-i irányban...itt találom a Dolidze 17 nevű 25-30' méretű formációt, tagjai +9mg körüliek, de a halmazon belül lévő +11mg-n túli tagot, akárhogy meresztem szemem, sajnos nem tudom kivenni (Hold is bezavargat). A 'bónusz' egy halvány kettőscsillag képében jelent meg nekem, ennek tagjai +11 mg körüliek, de adatot nem találtam róluk sajnos.





Tóth 2

A január 10-i Holdfényes estén, kis 'Holdutazás' után az Orion alakzatai felé vettem az irányt, ekkor kerestem fel a Tóth-2 nevű aszterizmust; Egyszerű, de nagyon tetszetős kis formáció, fogadott a Barium okulárban melyet Tóth János magyar amatőrcsillagász katalogizált. A csillagtriót, +6, +8 magnitudós csillagok alkotnak, de az alakzatot egy halványabb tagokból álló 'testőrség' is körbefogja. Az objektum mérete kb 37' Az észlelés növekvő Holdfázisnál készült.
Eredeti ceruzavázlat, digitálisan újrarajzolt változatlan verziója.






2014. augusztus 24., vasárnap

Briceno 1

A Briceno-1 halmazt, egy francia planetárium programban találtam, azelőtt nem ismertem, de gondoltam fel kell keressem, így is tettem! Rendkívül laza, tág, és irtó szép halmaz ez, mely tagjai a 25 Ori környezetében csoportosulnak, ennek déli részén kettőssel, mely az STF 479. +8mg tagjai a könnyen bonthatóak. Az egész 'komplexum' 74'méretű, csillagai +5 +11 mg körüliek.




Collinder 69

Egy felfordított "L" betűt formáznak a 39 Orionis környezetében a csillagok. A Lambda Orionis-t, az STT 111, és STF 738 ( Meissa, 39 Orionis) kettőscsillagokat is magába foglaló kis alakzat, nem kifejezetten halmaz jellegű, inkább aszterizmusnak gondolnám, ettől függeltenül nagyon szép területe ez az égnek. (Mely része nem az? :) ) Az igen hideg és a szél sem tántorít el; csak rajzolok, és rajzolok!




Collinder 65

Hosszabb észlelési szünet után, újra "távcsőhöz nyúltam". Bár ezúttal is csak kis, 6x30-as keresőmmel eredtem nyomába egy-két objektumnak, így is szép élmény volt felkeresni az Oriontól északabbra fekvő, szemmel láthatólag összetartozó csillagcsoportosulást, a Collinder 65 néven katalogizált formációt. A kompániát, a 110,111,113,115,116 Tauri nevű csillagok alkotják, melyek rövid szemlélődés után egy nyugati irányba úszó, égi ráját formáztak. Kiváló volt ez a kis navigáló távcső és nagyítása amivel még élvezhető a látványuk, a látómezőt éppen kitöltötték a +5, +6 magnitudós csillagok.
Rendkívül hideg volt az észlelés idején, de a levegő annál tisztább, az észlelési vázlatomat a jéghideg szél össze-vissza fújta. Eredeti ceruzavázlat, digitálisan újra rajzolt változata.




M 45

 A téli ég tán leghíresebb formációja az M45 vagy ahogy többen ismerik; Plejádok. Megdöbbentő mennyivel élőbb ez a látvány mint egy asztrofotón! Azt se bánom hogy Merope ködjéből semmit nem veszek észre, egyszerűen csak befogadom...Van itt egy kettőscsillag, ami vígan bontódik ezzel a navigáló műszerrel is, ez pedig a 21-22 Tauri kettőse. A rendezett szép tagok +3 +5 magnitudó körüliek, és 1,5°-nyi területet fednek le az égből. Észlelés közben eszembe jutott az idei nyáron megfigyelt M29, mintha a testvére lenne az M45-nek.




Melotte 20

Ma csak keresőtávcsővel indultam egy kis égi sétára; célpontom a háztető antennái mögött látható Melotte 20 halmaz (Collinder 39 néven is megtalálni) Gyönyörű, kanyargó csillagösvény ez, messze, nagyon, de nagyon messze a tető antennáin túl. Legfényesebb tagja az "Alfa Persei" /Mirfak/ mely kb +2 magnitudós.
Megjegyzés: Versenyfutás az idővel; ronda, sárgás felhő"cafatok" kezdik körbezárni a halmazom...vázlatom épp be tudtam fejezni. Városi fényszennyes égen is nagyon szép látvány, mely már az őszt vetíti előre.






2014. augusztus 23., szombat

Alessi J2000.0+1736 / STF 730

 A Nyíl csillagkép egyik csillagcsoportja, mely számomra eddig többescsillagként volt ismeretes; az STF 730-ról, azonos az Alessi J2000.0+1736 formációval, mely egy ellenkező irányba beforgatott 'Y'-t utánoz, ez uralja az aszterizmus É, ÉK-i részét, csillagai +7 +10mg-sak, és színesek! A közbenső csillag feltűnően narancsos, kísérői fehéresek. Az alakzat eléggé tág, s ha nem tudom hogy ez egy aszterizmus, vagy annak van katalogizálva, bizony sose találom ki megfelelő lista hiányában. Összességében szép alakzat, mely inkább Struve 730 rendszeréről ismert. A formációt D-felől a szintén narancsos 13 Sagittae csillag, és két halványabb kísérője zárja. Ezek +5 és +10mg körüliek. Az egész alakzat, kb 5'x15' méretű lehet. Az aszterizmus, egy rögtönzött távcsöves bemutató alanya is volt, s mely tetszést aratott olasz szomszédaimnál.




Teutsch 39

Rendszertelen elrendezésű aszterizmus (vagy halmaz?) a Lacerta csillagkép, 8 Lacertae többescsillagjától délebbre, kb 3°-ra. A gyenge ég ellenére tetszetős a látvány. A leghalványabb tag itt +11 magnitudós.
 Az aug 6-ai észlelésem nem úgy sikerült ahogy elterveztem; ködösnek éreztem az amúgy felhőtlen eget. Nagyon meleg este volt, ráadásul megfigyelő helyemen 'alakuló ülést' tartottak a 'Közönséges fátyolkák', vagy azokhoz nagyon hasonló rovarok... rengeteg volt belőlük, tartottam tőle hogy belemennek a távcsövembe, vagy egyéb alkatrészbe, így siettem beilleszteni az okulárjaimat, szerencsére nem lett gond, leszámítva hogy az egyik raj-tagot sikerült rákennem a távcsövem harmatsapkájának belső falára....




M 39

Az M39 halmaz fő karakterisztikáját, három, 6-7 magnitudós csillag alkotja. Az általuk alkotott háromszögben vannak szétszóródva a rendszertelenül fekvő csillagok. Az egész halmaz nekem egy égi karácsonyfára "hajaz". A halmaz közepén egy kettős is látható. Egyszerűen gyönyörű innen a belvárosból is.








M 29

Kis túlzással Hercules csillagképet is beleképzelek Messier 29. objektumába. Mind testét, és karjait is megformázzák a tagok, négyszög alakzatba rendeződő tagjai. Főbb, 'keretcsillagai', rendre 8, 8,5 magnitódósak. Komoly, már már erőfeszítést igényelt megfigyelnem, észrevennem, a négyszögben fekvő, +11 magnitudó körüli csillag jelenlétét, melynek fényességét a CNebulaX programmal sikerült meghatároznom. Ezúttal a nagyításom megfelelő volt a halmaz 'érzet'hez, csillagai kellően 'egyben maradtak'. Nagyon szép kis objektum, látni kell még!








Dolidze 9

Tetszetős, "T" betűt formáló egyszerű kis csillagformáció a Gamma Cygnus (Sadr) tól északabbra, melyet az Uranometria2000 egy mintaoldala segítségével kerestem fel. Legfényesebb tagja +7 magnitudós lehet.






Roslund 6

Nagyon szép, de a fővárosi égen éppen csak pislákoló kis csillagfürtök bármerre nézek is! A Cygnusban járok, a Sadr-tól kelet, dél-kelet felé, itt -az Uranometriának hála-, könnyedén észreveszem a Roslund-6 aszterizmust, melynek csillagai +10, +11 magnitudóval "ragyognak". Legfényesebb csillagai is csak +7, +8 magnitudósak. A halmazocska, vagy aszterizmus egyik legjellemzőbb része a kelet/nyugat irányt kijelölő csillagok láncolata, de szinte mindegyik csillaga egyesen sorokban helyezkedik el, több helyen egymásra merőlegesen. Egyetlen szépséghiba csak, hogy nem tudom kisebb nagyítással megszemlélni, csak 36xossal, így elvész a halmaz vagy aszterizmus jellege. Ettől függetlenül elégedetten nyugtázom egyik első tejútbeli kalandozásaim célpontját.











Dolidze 5

Csillagcsoportosulás a Gamma Cygnustól délre, melynek négy tagjába könnyedén bele tudom képzelni a híres M45 Plejádok halmaz formáját. Csillagai jellemzően +9 körüliek. Egy kis plusz ajándék fogadott a látómezőben, egy számomra ismeretlen, kettőscsillag a látómező északi részéhez közel. (Annak főcsillaga kb +8 magnitudós lehet, színeit akárcsak a halmaz tagjainak színeit nem tudom kivenni)




A DSS2 fotóján









NGC 6910

Egy régebbi meteorban olvastam erről a kis halmazról, melynek alakja egy "pudli-kutyáéhoz" volt hasonlatos :) A Gamma Cygnustól kicsit északi irányban meg is találtam ezt a csillag csoportosulást, melyet először nem volt könnyű megszemlélni! Azonban a 10mm-es Barium már felfedte kilétét a kis alakzatnak, melynek a legnehezebb részlete számomra itt pesten a kis csillaglánc, a "kutya teste" melyek +10 magnitudósak. Távcső melletti ceruzavázlat digitálisan utánarajzolt, "GIMP"es változata.
Észlelés dátuma:  2013. 07. 13.   21:10UT Budapest




A DSS2 fotóján


Dolidze 10

A "hivatalos" Dolidze 10 halmazt - melyet az Uranometria2000; "Gamma Cygni Region 32 / 48 Charts" - szabadon letölthető segédlete alapján azonosítottam, mindössze 4 darab, kb +8, +9,5 magnitudós csillag formálja. Őszintén szólva, én szívem szerint az összes környező csillagot is hozzá venném, és hozzá is vettem magamban :) .Nem annyira jellegzetes csoportosulás ez! 
Az aszterizmus látványát, a dél, délkelet felé látható kettősök csak emelik.
Észlelés dátuma: 2013. 06. 21.   21:40UT   Budapest



A DSS2 fotóján






2014. augusztus 22., péntek

Stephenson 1

A Lyra / Lant csillagkép leginkább az M57 ködjéről nevezetes, ill. az Epsilon Lyrae kétszer kettősről, azonban van még itt égi csemege! Nagyon csinos a kis csillagmező a Lant csillagkép északkeleti részén, Stephenson-1 néven. A kis formáció mintegy 'rátelepül' a Delta Lyrae kettősére, jellegzetes alakzata egy háromszög, amit a halmazon belül három +8 magnitudós csillag alkot. A Delta Lyrae 2 narancsos színe igen feltűnő, de a többi tag színét nem tudom kivenni. Igazán szép ez a része a Lantnak.
Észlelés dátuma: 2013. 06. 09.    21:45UT Budapest





Ugyanezen objektum a DSS2 nagytávcsöves fotóján







Collinder 399


A fényszennyes, Bp-i égen találtam meg ezt a jópofa, valóban vállfára hasonlító halmazt a Vulpecula csillagképben, a 6x30-as keresőmön át nézelődve. (Digitális rajz: GIMP 2.6)
Észlelés ideje: 2013. 05. 18.    23:03UT 




Ugyanezen aszterizmus a DSS fotógalériából