2016. december 29., csütörtök

Kernya 94

Nagy és elszórt csoport a Lyn-Cam határon ami fotókon, térképeken feltűnően emelkedik ki környezetéből. Az objektum igen nagy, legalább 6x9°-nyi területet fedhet le. Csak mozaik rajzon, nagylátószögű fotókon mutatható be a maga teljességében, így tettem magam is esetében. Tagjait +4, +8.1 mg-s tartományokon érem el. Kifejezetten érdekes objektum; A centrumát a +4mg-s A0 színképosztályú 2 Lyncis uralja, tőle indulnak ki már már csápszerűen a csillagláncolatok +5, +7mg-s fényességben. Térkép nélkül is könnyű levadászni, az α Aur-tól É felé, kb 15° -ra meg is találjuk. Izgalmas rajz téma, melynek eredménye minimum 2-3 LM-t átfoghat. Az objektumot Kernya János Gábor amatőrcsillagász 2016-ban katalogizálta 94-es sorszámmal.



















2016. október 11., kedd

12 Trianguli csoport

Egy korábbi, 2015 évi észlelés:
Az áthatóan hideg téli égen, 30 ívpercnyi kis rombusz, amolyan Sánta Gábor-féle aszterizmusra hasonló kis csoport a Háromszög csillagképben. Tagok +5, +8mg-sak, köztük a legfényesebb a D-i, +5mg-s fehéres 12 Trianguli (BD+29 417). A LM a messzi -nem túl tolakodó- társakkal együttesen szép látvány.









2016. szeptember 19., hétfő

HD 210884 csoport


Gyorsan átvonuló front igen tiszta eget hagyott hátra 17-én, ezt kihasználva égi sétára indultam a Cepheusban.

Még idén nyáron, egyik júliusi észlelésemnél néztem ki ezt a csoportot
amikor csak a 8x30-as monokulárral pásztázgattam a Cepheusban, akkor ezt jegyeztem fel miközben a közeli Teutsch J2228.9+7037-et rajzoltam :
- Térképeken Ny-felé egy másik halmaz gyanús objektum is van, ez a VdB 152 - LBN 531 környékén található kb 1° méretű gyülekezet. -

Ez a bizonyos gyanús objektum, a β Cephei-tól K-felé 3.5°-ra fekszik, mely egy laza, K-Ny irányú szép csoportosulás, ami átszeli az egész LM-t. Ennek közepén egy narancsos kettőscsillag, az STF 2883 található, valóságos ékkőként hivalkodva, hogy nagyobb nagyításon is megszemlélje az egyén. Asztrofotók egy izgalmas, érdekes ködösséget is mutatnak ezen a területen, amiből én most semmit nem érzékelek, de nem bánom, mert ez így is remek célpont. Csillagok +5, +10 mg-sak. Legnehezebbnek az a kis csillaglánc hat, melyben egy kettőst is sejtek, ezek +9.8mg-sak Ny-ÉNy-i irányban.














2016. július 4., hétfő

Teutsch J2228.9+7037

A "rettentően gyorsan bevethető" szovjet monokulárnak tökéletes választás ez a célpont; Szép csillagkörnyezetben, lazán elszórt, vagy széthullott csillaghalmaz benyomását keltő könnyű célpont a Cepheus ι, β, és γ csillagai közt. Az objektum tagjai É-D fekvésűek, mérete 1.5° Tagjai +5.5 +9.3 mg-sak. Térképeken Ny-felé egy másik halmaz gyanús objektum is van, ez a VdB 152 - LBN 531 környékén található kb 1 fok méretű gyülekezet. A LM-ben É felől a Collinder 471 néhány tagja is felbukkan, Objektumom legészakabbi tagjai már már beleérnek ebbe a Col 471 halmazba.  Az észlelés alatt egy kb +6 mg-s műhold áthasította LM-t D-É irányban 22:33 UT-kor.















2016. július 2., szombat

NGC 6871

Szegényes, 30 ívperc méretű, kis tál alakú csillaghalmaz, a γ és η Cyg közti sávban, fantasztikus csillagkörnyezetben. Kis halmaz ez, a maga kb 8-10 tagjával, +5, +9.8mg-s tartományban. Érdekessége hogy a legmarkánsabb része két pár kettős, az ES25 - SHJ 325 és SHJ 314 rendszerek, melyek könnyen bonthatók. Legfényesebb tagja viszont a +5.5mg-s 27 Cyg. Nem készültem rájuk komolyabban, de a LM-ben megtalálható még a Biurakan-1 és 2 halmazok is, no ezeket majd nagyobb távcsővel.... A LM-ben egészen finom kis anonim kettősök is látszanak.













2016. június 30., csütörtök

Ruprecht 173

A Cygnus csillagkép három csillaga, az ε a λ és a 47 Cyg által közrefogott területen, egy igen könnyedén megtalálható nagy lepke alakú csillaghalmaz van. Szép objektum, melynek néhány tagja már a 6x30-as keresőben is megpillantható, mint finoman meghintett csillagporos foltocska a Hattyú csillagkép szárnyán. Tág karakterisztikáját 6db csillaga adja +6.5 mg-s fényességben. Tagok +6.5, +10mg-s fényességűek, mérete hivatalosan 40 ívperc, de én nagyobbnak éreztem, legalább 50-70 ívpercnek. Nagyon szép, hangulatos nyári célpont, igen szép a hátterébe -beágyazott- tagokkal együtt. Legalább 4-5 pár kettőscsillag is van a halmaz közvetlen környezetében.






...."A Cygnus csillagkép három csillaga, az ε a λ és a 47 Cyg 
által közrefogott területen, egy igen könnyedén
 megtalálható nagy lepke alakú csillaghalmaz"....




2016. június 29., szerda

Alessi 199

Egy régebben kinézett célpontom, mely mérete miatt panoráma rajzra termett, legalábbis ezen távcső használatánál. A majdnem 3° kiterjedésű, szinte csillagfelhő jellemű szép párhuzamos csillagraj, arányosan telehintett csillagkörnyezetében látszik. Főbb csillagai, vagyis a raj tagok +6mg-sak, köztük a +8, +9mg-s kísérők furcsamód szögletesen vannak elhelyezkedve. Az objektumban néhány kettőscsillag is rejtezik.        A Collinder 399-től nagyjából 6°-ra K-i irányban található Szép objektum, méltó Bruno Alessi listájához.










Teutsch 195

 Pontosan a Lyra és Hercules csillagképek határán, a határuk egy sarkán, egy 30' méretű kérdőjel alakú csillagfürt látszik. A konkrét katalogizált csoport mindössze 5 db tagból áll, +6, +9.4mg-s tartományban. A kérdőjel jellemet a további D, DNy-i "szakadárok" képzik DK felé kanyarodván, ezek +8, +9mg-sak. A LM plusz extrája a BU 1326 jelű kettőscsillag, mely a két legészakabbi fényes tagok közül igen feltűnően látszik kis kísérőjének társaságában. Érdekes de a LM D, DNy-i része kihaltnak tűnik itt és most......









2016. június 1., szerda

HD 151043 csoport

Bruno Alessi gigászi listájának egyik könnyű célpontja az UMi csillagképben. Laza, csont alakú aszterizmus ez, +6, +9.5mg-s tagokkal. Mérete 40 ívperc. A LM-ben É felé egy kettőscsillag is kivehető, illetve D felé két fényesebb csillag.









HD 154181 csoport

Szép, laza, 35-40' É felé repülő rakéta alakú csoport a Dra és UMi határán. Színtelen csillagai +7, +9.5mg-sak. Fel is vettem az aszterizmusos  katalógusomba, ahol a 177-e sorszámot kapta.










Kemble 2

Fantasztikus kis M vagy W alakú objektum a Dracoban, a 'látni kell még sokszor' kategória. Kemble 2 néven ismertebb, holott eredetileg Johann Elert Bode fedezte fel 1782-ben a \'Kis Királynőt\' ahogy sokak nevezik, ami persze nem véletlen, ugyanis nagyon hasonlít a Cassiopeia csillagképre. Csillagai +6, +9.5mg-sak. Mérete 25-30ívperc. Az objektumot Bode 3, és Neckerman 1 néven is katalogizálták, illetőleg Alessi J18350+7223 sorszámmal.


Kár hogy fotó alig készül róla, megérdemli hogy a híresebb objektumok közt legyen. Csak bámulom és bámulom...












2016. május 24., kedd

6 Bootis csoport

Bruno Alessi BDCC 7.6 nevű halmazokat és aszterizmusokat tartalmazó listáján találtam ezt az igazán feltűnő kis formációt...nem is értem ez eddig hogyhogy nem láttam...
Csinos kis keskeny ék alak ugyanis ez a kis csoport, két további É-i társsal mely a η Boo-tól 3° ÉNy-i irányban van. Bár a telő Hold nehezíti a megfigyelését, tőle függetlenül is nagyon szépen kivehető a csoport összes tagja ezzel a régi, enyészettől megmentett kis 60mm-es japán távcsővel. Főcsillaga a vöröses +4mg-s 6 Boo. A formáció gyakorlatilag tökéletesen K-Ny fekvésű. A rendszer része az S 656 jelű kettőscsillag. Tagok +4, +8mg-sak, mérete 30 ívperc.









2016. február 11., csütörtök

ASCC 18, 20, 21, Briceno 1

Egyáltalán nem tökéletes ma este az egem. de ez nem tántorít el. Az egyik legelső égi kalandom egyike ez ebben az évben, ami a γ és δ Ori közé vitt. Itt nagyméretű szabálytalan, egymásba érő halmazokat találni. Legfőbb és legjellemzőbb részük, a Ψ¹, és Ψ² Ori részeként jelenik meg, ez egy szinte tökéletes kis Pegazus csillagképre hasonlatos forma. D felé az ASCC 18 (74'), fölötte az ASCC 20 (90') és Briceno 1 kettőse (74') (ez utóbbit korábban már észleltem) illetőleg az ÉK felé az ASCC 21 ( 96'). A szép, 
elszórt kékesfehér csillagok környezete kellemes felüdülés a városi könnyed égi kirándulásomon.
Ezek így egyben is érdemesek észlelésre,  de méretük, kiterjedésük alapján közepes nagyítást igényelnek, 
külön-külön precíz észlelésekkel. Az egész komplexum 5.5° kiterjedésű, csillagaik +4 +7.5mg.