2015. december 31., csütörtök

Rouault 2


A Téli tejút fantasztikus, hiába van most metszően hideg, ahogy a kis csillaggumók közt lavírozik az ember, melengeti a lelket. A Gemini-Taurus-Orion hármas által közrefogott területen -a Tau csillagképben- helyezkedik el kis célpontom, mely bizony szerényen húzódik meg óriás szomszédai mellett, ráadásul a LM szép csillagmezőt kínál, ennek közepén található a bizonyára nagyobb átmérőben szebb látványú, kanyargó alakú aszterizmus. Hat tagját érem el itt és most, ezek +6, +7mg körüliek. A LM ÉK-i részén a Khi Orionis (+4mg), illetőleg az ÉNY-i részen a Zeta Tauri (+2.9mg) köszön be a látóterembe.

 Bizonyára máskor nagyobb távcsővel is megszemlélem majd.








Escorial 8


A rég várt derültet kihasználva égi sétára indultam az Orion-Monoceros határvidékre. Az Orion-övtől kb 10 fokra K-i irányban, ott ahol korábban az Alessi 48-at vettem szemügyre. Most a tőle D-felé található objektumot céloztam meg. Az Escorial 8 jelű objektum könnyen becserkészhető, az Epsilon és Beta Mon közti egyenes mentén húzódik. Laza, öböl jellegű forma e célpont. Tagjai +4, +8mg. Mérete nagyjából 2 fok. Az objektumunk DK széle, már az NGC 2232 jelű halmaz, melyből néhány tagot elérek...ezt majd közelebbről is le kell észlelni.....








2015. november 20., péntek

Rouault 5

LM részletrajzot készítettem, mert a kiszemelt célpont közvetlen környezete annyira 'töményen' látványos, hogy elvész az objektum maga, és bizony számomra mostanáig igazából fel sem tűnt hogy ez egy kompakt kis formáció lenne. Nagyon sok észlelni való rejtőzik a Hyadok környezetében, ez a kis csillagcsoport is ide tartozik, amit 9db csillag alkot. Az 57-60 Tau csillagok közvetlen környezete ugyanis egy katalogizált aszterizmus, mely egy kis piramis formát juttat eszembe.
 Csillagai +5, 7.8mg, mérete kicsit több lehet mint 1 fok.