2017. március 27., hétfő

Riddle J1036.8-1248

Különös, lábfej vagy keskeny tölcsér alakú, +5, +7 mg-s tagokból álló, 120 ívperc méretű csoport a Sex-Hya határán. Panoráma rajzban tudtam csak megörökíteni a látványát, melynek kiterjedése mintegy 5° lett. Az érdekesen, két külön irányból egybeívelő forma érdekes célpont.










2017. március 7., kedd

Sánta 4 (63 Geminorum group)

A +5mg-s fényességű fehéres 63 Geminorum (többes rendszer is, SHJ 368 AC) csillagot övező négy-öt csillag alkotta tál, vagy V alakú, 30 ívperc méretű aszterizmus könnyed célpont. A láncolat leghalványabb tagja belőlük a +9.4-ms TYC 1369-806-1. Az objektumot Sánta Gábor, magyar amatőrcsillagász katalogizálta 2007-ben.








2016. december 29., csütörtök

Kernya 94

Nagy és elszórt csoport a Lyn-Cam határon ami fotókon, térképeken feltűnően emelkedik ki környezetéből. Az objektum igen nagy, legalább 6x9°-nyi területet fedhet le. Csak mozaik rajzon, nagylátószögű fotókon mutatható be a maga teljességében, így tettem magam is esetében. Tagjait +4, +8.1 mg-s tartományokon érem el. Kifejezetten érdekes objektum; A centrumát a +4mg-s A0 színképosztályú 2 Lyncis uralja, tőle indulnak ki már már csápszerűen a csillagláncolatok +5, +7mg-s fényességben. Térkép nélkül is könnyű levadászni, az α Aur-tól É felé, kb 15° -ra meg is találjuk. Izgalmas rajz téma, melynek eredménye minimum 2-3 LM-t átfoghat. Az objektumot Kernya János Gábor amatőrcsillagász 2016-ban katalogizálta 94-es sorszámmal.